Adatkezelési Nyilatkozat


1. A szabályzat célja, az adatkezelő megnevezése

Bernáth Tamás e.v., mint az Erdei Napközi foglalkozások adatkezelője, magára nézve

kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy

tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos

jogszabályokban meghatározott elvárásoknak. Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy

jelen tájékoztatót bármikor megváltoztassa. Természetesen az esetleges változásokról kellő

időben értesíti vásárlóit. Amennyiben olyan kérdésed lenne, mely jelen közleményünk

alapján nem egyértelmű, kérjük, írd meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdésed.

Adatkezelő elkötelezett felhasználói és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten

fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Adatkezelő

a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és

szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat,

melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési

alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így

különösen az alábbiakkal:

1992. évi LXIII. törvény – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok

nyilvánosságáról (a továbbiakban Avtv., adatvédelmi törvény);

2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az

információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker.tv.);

2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes

korlátairól (Grt.).

2. Fogalmak

2.1. személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes

személlyel (érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó

következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg

kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető

azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy

több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző

tényező alapján azonosítani lehet;

2.2. hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely

megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá

vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő- kezeléséhez;

2.3. tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és

az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

2.4. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem

rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatok kezelésének célját meghatározza, az

adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és

végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;

2.5. adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet

vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése,

tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala,

összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az

adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang-

vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl.

ujj vagy tenyérnyomat, DNS- minta, íriszkép) rögzítése is;

2.6. adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé

teszik;

2.7. nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik;

2.8. adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé

nem lehetséges;

2.9. adatzárolás: az adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának,

átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának

vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő

lehetetlenné tétele;

2.10. adatmegsemmisítés: az adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai

megsemmisítése;

2.11. adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok

elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől,

valamint az alkalmazás helyétől;

2.12. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem

rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából személyes adatok

feldolgozását végzi;

2.13. harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel

nem rendelkező szervezet, amely vagy aki nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az

adatfeldolgozóval;

2.14. harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam.

3. Alapelvek az Erdei Napközi Program adatkezelése során

Személyes adat akkor kezelhető, ha

  • ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
  • azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben –

helyi önkormányzat rendelete elrendeli.

Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy nyilatkozatához a

törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, kivéve azon szolgáltatás részeket, ahol a

nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló regisztrációt céloz, és különösebb

megfontolást nem igényel.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség

teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e

célnak. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának

megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához

szükséges mértékben és ideig.

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.

Az érintettet – egyértelműen, közérthetően és részletesen – tájékoztatni kell az adatai

kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról,

az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról,

illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az

érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. A kezelt személyes

adatoknak meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:

  • felvételük és kezelésük tisztességes és törvényes;
  • pontosak, teljesek és ha szükséges időszerűek;
  • tárolásuk módja alkalmas arra, hogy az érintettet csak a tárolás céljához szükséges

ideig lehessen azonosítani.

Korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása tilos.

A személyes adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések akkor

kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az

adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.

Személyes adat (beleértve a különleges adatot is) az országból – az adathordozótól vagy az

adatátvitel módjától függetlenül – harmadik országban lévő adatkezelő vagy adatfeldolgozó

részére akkor továbbítható, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy azt törvény

lehetővé teszi, és a harmadik országban az átadott adatok kezelése, illetőleg feldolgozása

során biztosított a személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az EGT- államokba irányuló

adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha a Magyar Köztársaság területén belüli

adattovábbításra kerülne sor.

4. A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme és időtartama

Felhívjuk az adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják

meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

4.1. Az erdeinapkozi.hu honlap látogatóinak adatai

Az adatkezelés célja: az erdeinapkozi.hu honlap látogatása során a szolgáltatás teljesítése,

működésének ellenőrzése

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, illetve az elektronikus kereskedelmi

szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes

kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

4.2. Az adatokhoz hozzáférők köre, adatfeldolgozók

A felhasználók által megadott személyes adatokhoz az adatkezelő férhet hozzá.

Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek az adatkezelő nem ad át.

Ez nem vonatkozik az esetleges, törvényben előírt, kötelező adattovábbításokra, amelyekre

csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Az adatkezelő az egyes hatósági adatkérések

teljesítése előtt minden egyes adat tekintetében megvizsgálja, hogy valóban fennáll-e az

adattovábbítás jogalapja

4.3.Az adatkezlés jogalapja

Az érintett hozzájárulása, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az

információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi

CVIII. törvény 13/A. és 14. §§-ai, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető

feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a.

4.4. A kezelt adatok köre

A weboldalon az oldal látogatójának lehetősége van kapcsolatba lépni az adatkezelővel

jelentkezési lap vagy a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Az űrlapokon meg kell adni az

érdeklődő nevét, e-mail címét. A személyes adatok kezelésének célja a kapcsolatfelvétel az

oldal látogatójával és az adatkezelő szolgáltatásai iránt érdeklődővel. Amennyiben a

kapcsolatfelvételt követően nem kerül sor a szolgáltatás megrendelésére, haladéktalanul, de

legkésőbb 3 munkanapon belül törlésre kerülnek az érdeklődő személyes adatai. Az

adatkezelő a személyes adatokat a szerződés létrejötte érdekében, ezzel a jogalappal kezeli

(Általános Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pont). Az űrlap kitöltésével az

érintett nyilatkozik arról, hogy megismerte az adatkezelő Adatkezelési Tájékoztatóját és

tudomásul vette az abban foglaltakat.

A weboldalon néhány korábbi ügyfél véleménye került feltüntetésre az adatkezelő által

nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban, melyek V.Keresztnév kiírásával szerepelnek.

Az adatkezelő tevékenysége és szolgáltatásai bemutatása céljából, marketing célból

közösségi oldalakat is üzemeltet. Itt is sor kerül az oldalak követőinek adatkezelésére. Az

adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása (Általános Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1)

bekezdés a) pont).

Az adatkezelő tevékenységéből adódóan képi- video- és hangfelvételeket készíthet. A

felvételek elkészítése és felhasználása minden esetben a megrendelő hozzájárulásával

történik, 18 éven aluli gyermek esetében a törvényes képviselő hozzájárulásával.

Rendezvények esetében a megrendelő – szerződésben vállalt – kötelezettsége, hogy

vendégeit, illetve a rendezvényen megjelenteket tájékoztassa arról, hogy fotó felvételek

készítésére kerülhet sor. Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása (Általános

Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Az adatkezelő tevékenységével kapcsolatos panaszkezelés során az adatkezelés célja a panasz

közlésének lehetővé tétele, az érintett és panasza azonosítása, valamint a törvény szerint

kötelezően rögzítendő adatok felvétele, illetve a panasz kivizsgálása, annak rendezésével

összefüggő kapcsolattartás. Megtett panasz esetén az ügyintézés, és így a személyes adatok

kezelése – a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény alapján – kötelező. Ennek

értelmében a személyes adatok kezelésének jogalapja a jogszabályban írt kötelezettség

teljesítése (Általános Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pont).

Adatkezelő a fent írt adatkezelésekről adatkezelési nyilvántartást vezet. A nyilvántartás

tartalmazza a személyes adatok törlésére megállapított határidőket is.

A szolgáltató a tanfolyamra, programra való regisztráláskor, e-mailen, adatbekérőn keresztül

az alábbi adatokat kérheti: Szülő neve, gyermek neve, kora, irányítószám, számlázási cím,

szállítási cím, telefonszám, e-mail cím, és "hol hallott rólunk?" információk. A

foglalkozások helyszínein papír alapon gyűjtheti az e- mail címeket, a gyermek neve és a

szülő e-mail címe kerül az űrlapra. Hírlevélre feliratkozás esetén biztosítjuk, hogy csak az

Erdei Napközivel kapcsolatos híreket kapnak, harmadik félnek a személyes adatokat nem

adjuk át. Leiratkozni a foglalkozásvezető felé jelezve szóban vagy e-mailben kérve a

leiratkozást a bernathtamas11@gmail.com címen is lehetséges.

Az adatkezelő Facebook, instagram, youtube, tiktok oldalt is üzemeltet, itt is sor kerül a

személyes adatok kezelésére. Az adatkezelő Facebook / Instagram /TikTok /YouTube oldalán

is népszerűsíti tevékenységét, ismerteti szolgáltatásait, az oldalakat marketing célokra

használja.

Az adatkezelő a Facebook / Instagram /TikTok /YouTube keresztül is átfogó személyes

támogatást nyújt. Ha a Facebook / Instagram /TikTok /YouTube keresztül intéznek kérdést

hozzá, igyekszik azt minél előbb megválaszolni. A Facebookon / Instagram oldalon

tudomására jutott adatokat kizárólag kérdésének megválaszolásához használja, további

reklám célokra nem. A Facebook / Instagram /TikTok /YouTube oldal használatának célja:

közösségi média felületen történő reklámozás, információk közlése. A Facebook / Instagram

/TikTok /YouTube a saját céljaira is használhatja az adatokat, köztük az érintett profilozását

és hirdetésekkel való megcélzását. Az adatkezelőnek nincs befolyása ezeknek az adatoknak a

fajtájára, terjedelmére és feldolgozására, nem kap személyes adatokat a Facebook / Instagram

üzemeltetőjétől. További információt ezzel kapcsolatban a Facebook / Instagram /TikTok

/YouTube oldalán talál.

Az adatkezelő alkalmanként nyereményjátékot is szervez közösségi oldalain. Ilyenkor a

nyertes személyes adatainak kezelésére kerül sor a nyeremény továbbítása érdekében. A

nyertes adatait az adatkezelő az érintett hozzájárulása alapján (Általános Adatvédelmi

Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont) kezeli és a jogszabályban írt megőrzési idő

figyelembevételével őrzi meg.

A Facebook / Instagram /TikTok /YouTube oldalon követők személyes adatait az adatkezelő

hozzájárulásuk értelmében (Általános Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont)

kezeli, a hozzájárulást megadottnak tekinti azzal, hogy az adott személy kedveli, követi

oldalát, bejegyzéseit, illetve kommentet ír azokhoz.

4.5 Az adatkezelés időtartama

Az utolsó belépéstől számított 12 hónap.

4.6. Adattovábbítás

Vásárláskor, a postai csomagolásra kerül: szállítási cím, név.

4.7. A szolgáltatás ügyfél levelezései

Amennyiben szolgáltatásaink igénybevétele során kérdése, problémája van, a szolgáltatás

Kapcsolat rovatában megadott módon kapcsolatba léphet a szolgáltatás szerkesztőivel.

Adatkezelő a beérkezett leveleket, a küldő nevével és e-mail címével, valamint más, önként

megadott személyes adatával együtt, az ügy elintézésétől számított legfeljebb 12 hónap

elteltével törli.

4.8. Tartalom és információ megosztás

Tájékoztatjuk felhasználóinkat, hogy az általuk megosztott tartalomért a felhasználó felel.

Különösen igaz ez a személyes adatokat (pl. arcképmás) is tartalmazó dokumentumok

nyilvánosságra hozatalára, vagy azokkal kapcsolatos más adatkezelési műveletekre, mely

adatkezelésekhez az érintett előzetes hozzájárulása szükséges. A hozzájárulás beszerzése a

felhasználónk feladata.

4.9. Egyéb adatkezelések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, szabálysértési

hatóság, a közigazgatási hatóság, az adatvédelmi biztos illetőleg jogszabály felhatalmazása

alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre

bocsátása céljából megkeresheti az adatkezelőt. Bernáth Tamás e.v. a hatóságok részére –

amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak

annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához

elengedhetetlenül szükséges.

A személyes adatok tárolásnak módja, az adatkezelés biztonsága Adatkezelő

számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helye a telephelyén találhatók meg.

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott

informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Adatkezelő olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az

adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező

kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Az Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi

  • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a

pontosságát és teljességét;

  • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak

szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre

álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Adatkezelő és partnereinek informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a

számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a

számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások

ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal

gondoskodik.

Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek,

protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati

fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy

az információ felfedésére, módosítására vezetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő a

szolgáltató megtesz minden tőle elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak

érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson

minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az

alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.

5. Az adatkezelő adatai, elérhetősége

Cégnév: Bernáth Tamás e.v.

Székhely: 7400 Kaposvár, Szent László u. 11.

Nyilvántartási szám: 57492612

E-mail: bernathtamas11@gmail.com

Telefonszám: 06202403805

6. Jogorvoslati lehetőségek

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezelésről, valamint kérheti személyes

adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével –

törlését az adatfelvételénél jelzett módon, illetve ügyfélszolgálata útján.

Az érintett kérelmére Adatkezelő, mint adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg

az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról,

jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az

adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják

vagy kapták meg az adatokat. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb

idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a

tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre

vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben

Adatkezelő költségtérítést állapít meg.

Adatkezelő a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, az adatkezelés

célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a

bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.

Adatkezelő a helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek

korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítést mellőzi, ha ez az

adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha

  • a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő

jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést

törvény rendelte el;

  • a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés,

közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;

  • a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást a kérelem

benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, és

annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az

adatkezelő az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is –

megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett

intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot

korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen –

annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat.

Adatkezelő az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat

azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással,

illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság

az ügyben soron kívül jár el.

Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem

követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az adatkezelő mentesül a

felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

Nem téríti meg a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan

gondatlan magatartásából származott.

Amennyiben Adatkezelő adatkezelésével kapcsolatban problémája van, forduljon a

bernathtamas11@gmail.com e mail címen a cég vezetéséhez.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal az Adatvédelmi Biztos irodájánál lehet élni:

Név: Adatvédelmi Biztos Hivatala

Székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 22.

Postacím: 1387 Budapest, Pf.: 40.

Telefon: 06.1.475.7186, 475.7100

Telefax: 06.1.269.3541

E-mail: adatved@obh.hu